A kutyák okosabbak, mint azt sokan gondolnák

Senkinek nem újdonság, hogy a kutyák kiemelkednek az állatvilágból intelligenciájukkal. Másképp nem is tudtak volna ilyen szoros kapcsolatot kialakítani velünk, ráadásul bizonyos szinten egyformán működik az agyunk, például ha az alvásról és tanulásról van szó. Egy állat intelligenciája jól mérhető, például biztosan tudhatjuk, hogy a kutyák egy kicsit okosabbak a macskáknál, ám a gondolkodásuk megértéséhez különböző kísérletekre van szükség. Íme egy újabb érdekes kutatás a témában! 

Osztrák kutatók, Christoph J. Völter és Ludwig Huber tanulmányának hála egy kicsit nagyobb rálátásunk lett a kutyák gondolkodására, hogy milyen összefüggéseket képesek felismerni. Ehhez kidolgoztak egy kísérletet mely során háziállatként tartott kutyákkal nézettek meg videókat, hogy közben figyelhessék a reakcióikat. 

Hat kan és nyolc nőstény kutya vett részt a kutatásban: keverékek, border collie-k, labradorok, illetve egy-egy skót és ausztrál juhászkutya. A feladatuk csupán annyi volt, hogy egy kijelzőn figyelemmel kísérjék a nekik szánt videókat, miközben a tudósok elemezték a pupilláikat és azt, hogy mennyi ideig nézték a videókban szereplő labdákat, amelyeket három szituációban láthattak a vállalkozó szellemű négylábúak.  

Bevezetésképp szürke háttér előtt és szürke felületen gurítottak el egy sárga-fekete golyót, amely a jobb szélen megállt, mielőtt kiment volna a képből. Ezt követően a sárga-fekete golyót nekilökték a kép közepén álló helyzetben lévő kék-fehér golyónak, amely ennek hatására elgurult a kép jobb széléig, míg a sárga-fekete golyó a kontaktus hatására megállt. Eddig semmi különöset nem láthattak a kísérlet résztvevői, ám a kutatók váratlan meglepetéssel is készültek, ugyanis a harmadik videón nem egészen az történt, amire számítanánk. A sárga-fekete golyó ugyanis a kék-fehér golyóval való találkozás előtt minden ok nélkül megállt, utóbbi azonban kontaktus nélkül is elindult a kép jobb széle felé. 

A tudósok természetesen arra voltak kíváncsiak, hogy a kutyák hogyan reagálnak a fizika törvényeit meghazudtoló videóra, és a hatás nem maradt el: a tesztalanyokat rendesen összezavarta a megmagyarázhatatlan képsor, hiszen a pupilláik jóval tovább maradtak tágabb pozícióban, és a tekintetük is több ideig ragadt meg a szokatlanul viselkedő golyókon, mint az első két, szokványos videó esetében.  

A kutatás eredményei rávilágítanak arra, hogy a természeti törvényeket megismerve a kutyáknak is vannak prekoncepcióik a várható történésekről, a felborításukra adott reakció pedig jól mérhető a pupillák helyzetével. A jövőben tehát több erre irányuló kísérletet is terveznek még. 

Ha tetszett a cikk, oszd meg az ismerőseiddel! 

Forrás: royalsocietypublishing.org 
2022. október 10.