Forrás: xkeys.com
1975-ben jelent meg az a tanulmány, melynek társszerzője egy F.D.C. Willard nevű cica volt. Az írást egy nívós szaklapban, a Physical Review Lettersben publikálták, ezért természetesen nem egy olcsó poénról van szó. Jack H. Hetherington, a Michigan State University fizikaprofesszora izgalmas kutatásában a hélium-3 izotóp tulajdonságait vizsgálta, és olyan eredményeket ért el, melyekre napjainkban is gyakran hivatkoznak különböző tudományos munkákban. A tudós mindenképpen szerette volna megosztani a megállapításait a nagyközönséggel, de mielőtt elküldte volna a tanulmányát a szaklapnak, megkérte egy kollégáját, hogy olvassa át figyelmesen az írást, hátha felfedez benne valami hibát. Még szerencse, hogy Hetherington így járt el, ugyanis tudóstársa egy olyan bakit vett észre, amely veszélyeztette volna a kutatás megjelenését. A szerző ugyanis végig többes számban fogalmazott, ami társszerzőt feltételez, így a szaklap szabályai szerint őt is meg kellett volna jelölni. Csakhogy társszerző nem volt, így a professzor ravasz döntésre szánta el magát.
Az akkori körülmények között nehézkes lett volna az egész szöveget átfogalmazni egyes számúra, ezért Hetheringtonnak tényleg szüksége volt egy társszerzőre, akit megjelölhet a tanulmányban. Csakhogy nem akart osztozni kollégáival a dicsőségen, ezért inkább a család sziámi macskájára esett a választása, akit Chesternek hívtak. Hogy minél hitelesebbnek tűnjön, a fizikus apja nevéből és a házi macska latin nevéből (felis domesticus), valamint kedvencük igazi nevéből megalkotta fiktív társzerzőjét, F.D.C. Willardot. A szaklapnál nem néztek utána, hogy Willard létező személy-e, ezért a tanulmány ilyen formában jelent meg, ami okozott némi galibát, ugyanis a kollégák és az újságírók Willard elérhetőségét is szerették volna megszerezni, hogy a meglátásairól faggathassák. A turpisság már csak a publikálás után derült, aminek a szaklap munkatársai természetesen nem örültek, de Chester, a sziámi macska örökre beírta magát a fizika történelmébe.
