10 érdekes tény cicákról – II. rész

Ha cicákról van szó, csakis szuperlatívuszokban beszélhetünk, ám vannak olyan különleges macskák, akik még fajtársaik közül is kiemelkednek teljesítményük vagy testi adottságaik alapján, illetve mi emberek is próbálkozunk cicákhoz köthető rekordok felállításával. Korábban már volt szó 5 különleges macskáról, ám a meglepő cicás tények tárháza kimeríthetetlen, ezért összegyűjtöttünk még 10 érdekességet! A lista első felét itt találod, a második pedig most következik! 

6. Az első cica, akinek nevet adtak

A lista első felében már találkozhattunk olyan rekordokkal, amelyek egy felfedezés által könnyen felülíródhatnak a jövőben, ám jelen tudomásunk szerint érvényesek. Ugyanez a helyzet az első bizonyítottan névvel rendelkező cicával is. A régészek eddigi leletei alapján az időszámításunk előtt 1479 és 1425 között uralkodó III. Thotmesz fáraó idején élt macska maradványai, illetve a nevére utaló tárgyak jelentik a legkorábbi bizonyítékot arra, hogy az ember elnevezte a házi kedvencét. Az ókori cica neve nem mellesleg „Nedjem” volt, amelynek jelentése „édes”, esetleg „tréfás” lehetett. 

7. Az első koncert egy macska közreműködésével

Az ötlet a litván művész, Mindaugas Piecaitis fejéből pattant ki, aki több mint 10 évvel ezelőtt a YouTube-on látott egy videót egy Nora nevű cicáról, aki mancsaival püfölte gazdija zongoráját. Az így születő véletlenszerű dallamok annyira megihlették a zeneszerzőt, hogy lekottázta a Nora által „szerzett” művet, és saját zenét komponált hozzá. A darabot 2009 június 5-én adta elő egy kamarazenekar segítségével úgy, hogy élőben játszottak rá a háttérbe kivetített YouTube videóra. A koncertről készült ötperces videó többet mond minden szónál:

8. A legújabb macskafajta

Hosszú utat kell bejárnia egy cicafajtának a hivatalos szervezetek által történő elismerésig. Ezt bizonyítja a legutóbb elfogadott fajta, a selkirk rex története is, amelynek felbukkanása 1987-hez köthető, ám a macskás szervezetek csak 2013-ban ismerték el, hogy valóban új fajtáról van szó. A tömött, göndör szőrzetű cica nagy népszerűségnek örvend, ugyanis rendkívül játékos és társaságkedvelő, mindemellett tekintélyt parancsoló a termete is, hiszen a kandúrok akár a 8kg-os súlyt is elérhetik. A selkirk rexről itt találsz képet! 

9. A legtöbb Instagram-követővel rendelkező cica 

Az eddig felsorolt rekordok közül ez a legfrissebb, ugyanis Nala Instagram-csatornája csak 2020 májusában tört az élre a követők számát érintő versenyben. A cirmos-sziámi keverék cica hétköznapjait több mint 4,3 millió ember kíséri figyelemmel, akiket Nala nagy, kék szemeivel, és a különböző dobozokba való bekuporodásról készült mókás fotóival varázsol el.

10. A legtöbb macskának öltözött ember egy helyen 

Végül egy olyan rekord, amit valójában emberek állítottak fel. A 2017 májusában, Malajziában megrendezett ASEAN filmfesztiválon mókás rekordkísérletre kerül sor, ugyanis a résztvevőket arra kérték, hogy öltözzenek olyan macskajelmezbe, amely az egész testet elfedi, és rendelkezik bajusszal, fülekkel és farokkal is. Erre 440 ember vállalkozott, így sikerült felállítaniuk „A legnagyobb macskajelmezes gyülekezet” titulussal ellátott rekordot.

A te cicád is kiemelkedik valamiben a többiek közül? Akkor meséld el a macskABC Facebook-oldal posztja alatt kommentben, itt!

Forrás: guinnesworldrecords.com
2020. október 12.