Kutyákkal a koronavírus ellen?

A kutyák egyik legfejlettebb érzékszerve az orruk, amelynek segítségével olyan dolgokat is kiszagolnak, amelyek az emberi orr számára teljesen észrevehetetlenek. Így képesek megtalálni a romok alatt rekedt túlélőket, az elrejtett robbanószert vagy eltűnt személyeket. De fejlett szaglásuk segítségével lebuktatják a kábítószercsempészeket is, megmenthetik a cukorbetegek életét, és még az idő múlását is képesek mérni. Ezek után aligha meglepő, hogy a koronavírus elleni harcban is nagy hasznukat vehetjük. Jöjjön tehát három ország, ahol kutyákat képeznek ki, vagy akár már alkalmaznak is a betegség kiszűrésére! 

Németország

A német hadsereg és a Hannoveri Állatorvostudományi Egyetem szakemberei azon fáradoznak, hogy minél nagyobb biztonsággal lehessen bevetni különlegesen kiképzett kutyákat a COVID-19 vírus felismerésére. A Koblenz mellett zajló kísérletek során keresőkutyákat próbálnak megtanítani arra, hogy meg tudják különböztetni a világjárványt okozó koronavírust a már jól ismert, influenzát okozó vírusoktól. A résztvevő kutyákkal összesen 1012 mintát szagoltattak meg, akik végül 94%-os pontossággal ismerték fel a COVID-19-et. Ez bíztató eredmény, ráadásul a „továbbképzés” mindössze egy hétbe telt. 

Ausztria 

Nyugati szomszédunknál szintén kutyák bevetését fontolgatják a vírus elleni harcban. Az osztrák hadsereg célja az, hogy az átképzett kutyák a tünetmentes hordozókat is képeseket legyenek kiszűrni. Egyelőre kísérleti jelleggel egyetlen nyomkereső belga juhászkutya kiképzésével próbálkoznak Burgenlandon, akinek különböző mintákat tartalmazó csövekből kell kiválasztania azt, amelyik a COVID-19 vírus szaganyagait tartalmazza, a kiképzés későbbi fázisában pedig már koronavírusos maszkokat fognak használni. Mindez kockázatosnak tűnik, ám a szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a kísérletek során sem állat, sem ember nincs veszélyben.

Dubaj

Az Egyesült Arab Emírségek területén fekvő város többek között a high-tech megoldásokról híres, ezért is lehet meglepő, hogy a koronavírus elleni védekezés egyik legfontosabb eleme nem egy szuperkütyü, hanem a vírust kiszagolni képes kutyákból álló csapat. Az országba csak 96 óránál nem régebbi negatív teszteredménnyel lehet belépni, ám a magasabb kockázatúnak ítélt országokból érkezőket még ezen felül is vizsgálatnak vetik alá. Itt jönnek képbe a helyi rendőrkutyák, akik a Dubaji Egészségügyi Hatóság szakemberei által vett verejtékmintákból szagolják ki a vírus jelenlétét 92%-os pontossággal. Ha a magasan képzett K9 kutyák valamelyike jelez, akkor az adott minta tulajdonosán garatminta-vizsgálatot is végeznek. Az alábbi rövid videóban láthatod a dubaji víruskereső kutyákat munka közben:

Forrás: napi.hu/euronews/travelo/youtube
2020. szeptember 21.