Újabb hasonlóság a kutyák és a farkasok viselkedésében

Mivel a kutyák legközelebbi rokonairól van szó, az állatok viselkedésével foglalkozó tudósok előszeretettel vizsgálnak farkasokat. Így derült ki például, hogy a farkasok könnyebben megbocsátanak a kutyáknál, illetve hogy sokkal segítőkészebbek a társaikkal szemben, mint az ember legjobb barátja. Egy nemrégiben publikált kutatás pedig újabb meglepő felfedezést tett a farkasokkal kapcsolatban, amelyen keresztül mi is megfigyelhetjük a két állat közötti közeli rokonság bizonyítékait. 

A Stockholmi Egyetem munkatársai eredetileg a farkasok egymás közötti szocializációjának folyamatát akarták testközelből megvizsgálni, ám eközben véletlenül rájöttek arra, hogy a kutyákhoz hasonlóan egyes farkaskölykök is visszahozzák a labdát, ha eldobják nekik. De hogyan jöttek erre rá?

A 3 éven keresztül tartó kutatásuk során 3 alomnyi, összesen 13 farkaskölyköt neveltek fel. Mivel a farkaskölykök nem kötődnek az emberhez természetüknél fogva, ezért a kutatás első lépésének célja az volt, hogy a vizsgált állatok minél inkább hozzászokjanak az ember közelségéhez. Ezt a kutatók úgy érték el, hogy 10 napos koruktól fogva folyamatosan volt valaki a kölykök mellett a nap 24 órájában. Ez azt jelentette, hogy az állatokkal kellett aludni, és éjszaka 3 óránként fel kellett kelni megetetni őket. 

A nehézségek ellenére a kutatásban résztvevő Christine Hansen szerint igencsak élvezetes volt ez az időszak, ám ami ezután következett, az még nagyobb megdöbbenéssel vegyes örömmel töltötte el őket. Az egyik állat ugyanis kutyához hasonló módon elkezdte visszavinni az eldobott teniszlabdát, ezért a tudósok eldöntötték, hogy 8 hetes korukban az összes kölyök esetében tesztelik ezt a képességet.

A farkaskölyköket egy terembe zárták egy addig teljesen ismeretlen emberrel, aki teniszlabdát dobált nekik. A 13 farkasból csupán 3 mutatott érdeklődést a játék iránt. A Lemmy és Elvis névre keresztelt farkasok háromból kétszer, míg a Sting nevű kölyök mind a három alkalommal visszavitte a labdát. Őt láthatjuk az alábbi videón:

A felfedezés azért fontos, mert bizonyítja, hogy a farkasok különösebb betanítás nélkül is képesek értelmezni az ember jelzéseit, illetve felvázolhatjuk általa a háziasítás egyik lehetséges forgatókönyvét. A tudósok szerint ugyanis előfordulhat, hogy őseink találkozhattak egy olyan farkassal, akin a vizsgált kölykökhöz hasonló viselkedést véltek felfedezni (például amikor egy bottal próbáltak elkergetni egy farkast), így a két élőlény kapcsolatba léphetett egymással, ami később a kutyák kialakulásához vezetett.

Szerinted is érdekes ez a felfedezés? Akkor oszd meg a kutyABC Facebook-oldal ide vonatkozó bejegyzését itt!

Forrás: sciencemag.org
2020. október 19.