A ELTE Etológiai Tanszékének kutató eddig is jeleskedtek a kutyákkal kapcsolatos vizsgálatokban, ezúttal viszont az emberek képességeire voltak kíváncsiak. Nem először, ugyanis egy korábbi kutatás eredményeként már kimutatták, hogy az ugatás mögött megbúvó érzelmi állapotokat jól felismerjük, attól függetlenül, hogy volt-e már kutyánk. De mi a helyzet a morgással? A morgás az ugatásnál egy kicsit érdekesebb jelzés, ugyanis az kevésbé változott meg a háziasítás során, így a mai napig hasonlít a vadon élő farkasokéhoz.
Ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire értelmezzük jól a morgásokat, az ELTE tudósai háromfajta felvételt játszottak le a negyven önkéntesnek: játékosan, csontját őrizve és fenyegetően közeledő idegenre morgó kutyákét. A legjobb arányban a játékos morgást találták el a részvevők, ugyanis a 80 százalékuk helyesen értelmezte hallott felvételt. Ugyan a csontját őrző és fenyegető idegent figyelmeztető kutyák hangjait gyakran összetévesztették, de így is túl nagy arányban találták el az önkéntesek ahhoz, hogy véletlen legyen. Az ugatásról szóló kísérlettel ellentétben ezúttal sokat számított, hogy az adott tesztalany volt-e már kutyagazdi. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a morgás nem olyan könnyen hallható, és ritkábban is fordul elő, mint a mindenki által jól ismert ugatás. Érdekes módon a nemek között is voltak különbségek, ugyanis a kísérletben résztvevő nők 65, míg a férfiak 45 százalékos sikerességgel ismerték fel a morgások mögött rejlő érzelmi állapotokat.
