Egy kutya, aki elég jól fest…

Elég szokatlan látvány, ha egy kutyát a szájában ecsettel, fején piros svájcisapkával látunk, miközben éppen egy fehér vászonra festeget. Long Islanden azonban él egy három éves fekete labrador, akinek festő gazdája mellett egy idő után megjött a kedve az alkotáshoz, és olyannyira belejött, hogy képeiért ma már nagyobb összegeket is hajlandóak fizetni. De hogy is kezdődött az egész?

Yvonne Dagger képzőművész mindennap saját műhelyében alkot, ahová rendszeresen elkíséri II. Dagger nevű fekete labradorja is, aki hosszú időn keresztül csak gazdája mellé kuporodott, és csendben figyelte, hogyan dolgozik. Egy reggelen azonban szokatlan módon odament Yvonne-hoz, és elkezdte lökdösni az ecsetet tartó kezét. A művész megkérdezte hűséges társát, hogy lenne-e kedve vele együtt festeni, mire II. Dagger őrült farkcsóválásba kezdett. Így kezdődött napjaink „Dog Vincijének” művészi pályafutása.

II. Daggert eredetileg terápiás kutyának nevelték, de hamar kiderült, hogy nem reagál túl jól a parancsokra, sőt, a lépcsőzéstől is irtózik, ezért hamar abbamaradt a képzés. Az addig tanultakat viszont remekül alkalmazza festés közben, hiszen a szájában tartott ecsettel sokkal finomabb mozdulatokra képes, mint egy átlagos kutya. Művészete leginkább absztrakt stílusjegyeket hordoz magában, de gazdája szerint olykor konkrét alakzatokat is fel lehet fedezni alkotásain. II. Dagger szívesen nyúl különböző színekhez, ami igazán különlegessé teszi festményeit, melyekre mostanság elég nagy kereslet mutatkozik. Yvonne a kutyája képeiből befolyó pénzt jótékony célra használja fel, például állatmenhelyeket támogat vele.

Ha kíváncsi vagy II. Daggerre alkotás közben, akkor klikk a videóra:

Ha még több érdekes vagy híres kutyáról szeretnél olvasni, kattints ide.

2016. július 12.