10 érdekes tény kutyákról – II. rész

A kutyákról nehéz szuperlatívuszok nélkül beszélni, de persze van pár különleges eb, aki kiemelkedik a fajtársai közül valamilyen különleges teljesítmény vagy testi adottság révén. Ezen kívül mi emberek is sokat ügyködünk azon, hogy minél több kutyához köthető rekordot állítsunk fel. Egy korábbi cikkünkben már számba vettük a legalapvetőbb kutyás legeket, de ezzel még közel sem merítettük ki a témát, így nem okozott gondot további 10 érdekesség összegyűjtése sem. A lista első felét itt találod, a második pedig most következik!

6. A legtöbb Instagram-követővel rendelkező kutya 

A közösségi média platform legnépszerűbb kutyája Jiffpom, aki 2019 áprilisában vette át a vezetést, amikor az oldalát követők száma elérte a 9 018 251-et. Ezt azóta jóval túlszárnyalta, hiszen mostanság már közel 11 millióan kísérik figyelemmel a hétköznapjait, amelyek kicsit sem mondhatók átlagosnak, hiszen a pomerániai törpespicc azon kívül, hogy kutyaruhák végtelen tárházával rendelkezik, és szívesen pózol is bennük, rendszeresen megfordul filmpremiereken, átadóünnepségeken, TV stúdiókban és divatbemutatókon is. De Jiffpom nem feltétlen ezért különleges, hiszen korábban ő volt a leggyorsabb kutya 5 méteres távon kizárólag mellső lábakon közlekedve, és 10 méteres távon kizárólag hátsó lábakon állva. Ha kíváncsi vagy az Instagram-oldalára, akkor kattints ide!

7. A legmagasabbra ugró kutya

A kutyák fizikai adottságaiknak köszönhetően egészen elképesztő dolgokra képesek. Ezt bizonyítja Feather is, aki 2017 óta tartja a nekifutásból történő magasugrás világrekordját. Az angol agár a rekordkísérlet alkalmával egy 191,7 centiméter magasra helyezett lécet ugrott át, ami azt jelenti, hogy majdnem két méterre rugaszkodott el a földtől. Featherről a Guinness Rekordokat számon tartó honlap egy videót is készített: 

8. A leghangosabb ugatás

Nem biztos, hogy lennénk annak a kutyának a szomszédjai, aki 2012-ben felállította a leghangosabb ugatás rekordját. Az Ausztráliában élő golden retriever, Charlie ugyanis egy direkt ebből a célból megrendezett versenyen 113.1 decibeles hangerővel csaholt, ami nagyjából egy száguldó autó motorja és egy légkalapács által keltett zaj hangereje között helyezkedik el. 

9. A legnagyobb alom 

Az utódok várható száma fajtánként eltérő lehet, de Tia, a nápolyi masztiff teljesítménye egészen elképesztőnek számít az összes kutyát tekintve is. Tia ugyanis 2004-ben 24 kölyköt hozott a világra, amivel abszolút rekorderré vált. A 9 szuka és 15 kan császármetszés segítségével jött világra, ám közülük egy kiskutya halva született, három másik pedig az első héten elpusztult, ami a kivételesen nagy létszámú almot tekintve sajnos nem meglepő. 

10. A leghosszabb szánhúzó verseny 

A Beringia-92 elnevezésű szánhúzó versenyt 1990 óta minden évben megrendezik kelet-oroszországban, ám a teljesítendő táv évről-évre változik. A verseny hamar elérte a csúcspontját, ugyanis 1992-ben a résztvevők máris 2044 kilométeres úttal találhatták magukat szemben, míg 1990-ben az első versenyen „csak” 250 kilométert kellett teljesíteni. A rekordhosszú futamot végül Vladimir Radivilov nyerte meg kutyáival, aki 201 óra alatt teljesítette a távot. 

A te kutyád is kiemelkedik valamiben a többiek közül? Akkor meséld el a kutyABC Facebook-oldal posztja alatt kommentben, itt! 

Forrás: guinnesworldrecords.com
2020. október 30.