Ő lenne a legokosabb cica világon?

Sokan azt gondolják, hogy a kutyákkal ellentétben a macskákat nem lehet nevelni, pedig ez egyáltalán nem igaz. Ha nem is ugyanolyan mértékben, de a cicák is nevelhetők ráadásul trükköket is taníthatunk nekik, ahogy tette egy osztrák lány, akinek kedvence Guinness-rekordot is felállított. 

Anika Moritz Ausztriában él 10 éves cicájával Alexis-szel, aki még kölyökként került hozzá. Tizenkét hetes korában kezdte el a tréningeket kedvencével a kutyáknál is bevált jutalmazásos módszerrel, illetve klikkert is használ a trükkök gyakorlásánál. Már korán feltűnt neki, hogy Alexis kiemelkedő gyorsasággal tanul, motivációját pedig egy korábbi Guinness-rekordból merítette, így elhatározta, hogy új világcsúcsot állítanak fel az „egy perc alatt bemutatott legtöbb trükk” kategóriában. Alexis 2017-ben már 14 trükköt tudott, amit kitartó gyakorlással 2021-re sikerült 26-ra növelni, így az alábbi videón is látható rekordkísérlet sikeres volt: 

Anika szerint nincs olyan cica, aki annyira makacs lenne, hogy semmit sem lehet neki megtanítani. Fontos a kitartás, a szeretet, illetve hogy a cica élvezze a tréningeket, amihez elengedhetetlen a jutalmazás. Emellett jól kell ismerni a macskák testbeszédét és reakcióit is.  

Alexis tréningje során minden egyes trükk elvégzése után jutalmat kapott, ám ez a rekordkísérlet során nem volt megengedett, ezért Anikának ahhoz is hozzá kellett szoktatnia kedvencét, hogy több kicsi jutalom helyett a trükksorozat elvégzése után egy nagyobb, különleges jutalom vár rá, amiért érdemes megdolgoznia. Azonban gazdija szerint Alexis számára a figyelem és foglalkozások is jutalommal érnek fel, ezért is lehetett sikeres a rekordkísérlet. 

A 2021-es csúcsdöntés után sem dőlnek hátra, ugyanis Anika célja az, hogy cicájával elérjék a 30-as álomhatárt, amire Alexis képességeit figyelembe véve minden esélyük megvan. 

Te mit tanítottál meg a cicádnak? Írd le kommentben Facebookon! 

Forrás: guinnessworldrecords.com 
2023. július 10.