Melyik országban van a legjobb soruk a cicáknak?

Nem mondhatnánk, hogy a cicáknak rossz dolguk lenne a magyar gazdiknál, de mégis súlyos problémákra utal az, hogy a menhelyek nem győzik befogadni a gazdátlan állatokat az utcáról. A megoldást az ivartalanítás jelenthetné, amelynek számos előnye van a macskákra nézve, és sokat segítene az is, ha a kutyákhoz hasonlóan a cicák esetében is kötelezővé tennék a mikrochip beültetését. Mindenesetre több követendő példát is találhatunk, ha kicsit szétnézünk a világban a macskatartás körülményeinek, és a macskák felé mutatott tisztelet mértékének szempontjából. 

Japán 

Nem is kezdhetnénk másik országgal, mint Japánnal! Itt ugyanis valósággal megőrülnek az emberek a cicákért. Noha az egy főre jutó macskák száma kiemelkedő, és ebből kifolyólag a kóbor állatok okoznak némi problémát – mint például ezen a szigeten, ahol több macska van, mint ember -, a japán emberek mégsem hagyják magukra a szerencsétlen állatokat, hiszen vagy a helyiek, vagy a turisták mindenképpen gondoskodnak az utcán élőkről is. A gazdiknál lévő macskák dolga szinte biztosan Japánban a legjobb, hiszen a macskatartásból adódó fogyasztás mértéke olyan nagy a szigetországban, hogy kutatások szerint komoly gazdasági tényezővé vált. Persze a pénz nem minden, de a számok sokat elárulnak arról, hogy mekkora odafigyelést tanúsítanak a japánok kedvenceink felé. Ahogy a rengeteg cicás attrakció is sokat elárul. A fent említett szigeten kívül például közkedvelt látványosság egy macska, aki az egyik kisebb vasútállomáson teljesít állomásfőnöki szolgálatot. Japán a technológiai fejlesztésekről is híres, és ebből a macskaszerető emberek is profitálnak. Például itt ez a cicapárna, amely olyanoknak nyújthat csekély vigasztalást, akik valamilyen okból kifolyólag nem tarthatnak otthonukban macskát.

Svédország

Svédország más tekintetben nyújt előnyös feltételeket a kulturált macskatartáshoz. A skandináv országban részletes iránymutatás lépett életbe, amely pontosan rögzíti, hogy milyen körülmények között kell tartani a kisállatokat. A szabályozás a kutyák és macskák jólétét garantálja, és hivatkozási alapot nyújt az állatok elleni bűncselekmények kivizsgálásakor. Emellett a menhelyeken is alkalmazzák, amikor a leendő gazdiknál uralkodó körülményeket mérik fel. A rendelet kitér az élettér nagyságára, alapvető követelményeire, a kötelező napi etetések számára, a mozgásigény kielégítésére, illetve előírja azt is, hogy naponta legalább kétszer foglalkozni kell a kis kedvencekkel. Mivel ez sok dolgozó ember számára megoldhatatlan, az országban virágzanak a kutyasétáltatással, kutyák elszállásolásával, felügyeletével foglalkozó cégek. 

Belgium 

Ebben az országban is a törvénykezés eszközeivel lépnek fel a felelős állattartásért, hiszen a 2 milliónál is több cica közül 2020-ra az összeset ivartalanítaniuk kell a gazdáiknak. A szigorú törvények mögött az áll, hogy Belgiumban még így is harmincezer körüli cica kerül utcára évente, akiknek a fele nem kaphat menedéket a menhelyeken… Ezzel a törvénnyel a németalföldi állam az első, amely kötelezi a polgárait arra, hogy sterilizálják a házi kedvenceiket. De nem feltétlen csak az állampolgárokra vonatkozik a szabályozás, ugyanis ha valaki egy hónapnál tovább szeretne az országban tartózkodni cicájával, bizony neki sem lesz más választása, mint megműttetni kedvencét. Az ennél kevesebb ideig ott tartózkodó turistákra azonban nem vonatkozik a törvény. A rendelet tehát kegyetlennek tűnhet, de hosszútávon mégis a cicák javát fogja szolgálni, hiszen így egyre kevesebben kerülnek majd utcára, és maradnak gazdi nélkül.

Szerinted Magyarországon mi lehet a jó megoldás? Inkább a svéd és belga hozzáállás, vagy a japánok macskatartási kultúrája? Esetleg mindkettő? Írd le a véleményedet kommentben a macskABC Facebook-oldal posztja alá kommentben, itt

Forrás: szeretemacicamat.blog.hu / svedelet.blog.hu / qubit.hu

2020. január 17.