Magyar kutya nyerte a híres kiállítást

Nem minden napi sikert ért el egy magyar tenyésztésű skót juhász, aki több száz indulót magamögé utasítva nyert az idei Crufts Dog Show-n. A három éves Zarának már nem ez az első sikere, de az eredmény így is meglepő. Ha szeretnél többet megtudni a versenyről, és a gyönyörű skót juhászról, akkor olvass tovább!

20170503_enkedvencem_skot_juhasz_cikkA Cruft Dog Show egy igen nagy múltú rendezvény, hiszen az első kiállítást 1891-ben, több mint száz éve tartották meg. A verseny ötlete egy fiatal brit ékszerész fejében fogalmazódott meg, miután francia kutyatenyésztők felkérték, hogy népszerűsítse a párizsi kutyakiállítást. Az azóta eltelt idő alatt a Crufts Dog Show olyan hírnévre tett szert, hogy mára már több ezer kutya vesz részt a megmérettetésen, melyre csak selejtezőkön keresztül lehet bejutni. 2017-ben március 9. és március 12. között zajlott az esemény az angliai Birminghamben.

Ezen a versenyen ért el hatalmas sikert a hároméves skót juhász, Zara, hosszabb nevén Prince of Sunlight Naomi, hiszen ő lett a legszebb szuka körülbelül 300 fajtatársa közül. A gyönyörű kutya egy több mint 20 éves magyar kennelből származik, melyet a lelkes skót juhász rajongó Szalczinger József alapított. Ugyan Zara már nem itthon él, hanem Angliában, a tenyésztő mégis nagyon büszke arra, hogy a nála született négylábúak ilyen sikereket érnek el Európa szerte. Az idei Cufts Dog Show-n ugyanis Zara egyik féltestvére is nagyon jó helyezést ért el. Ami Zarát illeti, korábban már kölyökkategóriában megnyerte a versenyt, idei győzelme azonban így is ritkaságnak számít, hiszen egy neves angol bíró döntött a nyertes kilétéről, ráadásul a fajta hazájában sikerült nyernie külföldi tenyésztésű kutyaként.

Ahhoz, hogy ilyen eredményt érjen el, már kölyökkora óta trenírozták Zarát, hiszen ekkor kell megtanulnia, hogyan mutassa meg magát a kiállításokon. A versenyek ráadásul különösen nagy stresszt jelentenek az ebeknek az egész napos szereplés és a nyüzsgés miatt, az utazásról már nem is beszélve. Az utóbbit persze nem minden kutya viseli jól, ezért korábban már mi is összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a kedvencünkkel való utazásról.

 

2017. május 12.