A legsikeresebb magyar mentőkutya

A kutyákra nem csak a hétköznapokban számíthatunk, hiszen számtalan esetben segítenek rajtunk nehéz, akár életveszélyes helyzetekben is. Különleges képességeiknek köszönhetően megtalálhatják a lavina vagy épületromok által betemetett embereket, vagy eltévedt túrázókat a sűrű rengetegben. Persze ehhez kemény kiképzés szükséges, és olyan megmérettetések, amelyek során kiderül, hogy melyek azok a mentőkutyák, akik a legnagyobb eséllyel járnak sikerrel éles helyzetekben. Egy ilyen megmérettetésen vett részt Symba, a hazánkban nevelkedett mentőkutya, és elképesztő eredményt ért el.

 20190715_enkedvencem_kutya_symba_cikk_tinyA 9 éves belga juhászkutya már korábban is sikeres volt. A világ öt legjobb mentőkutyája között tartották számon hivatalosan is, hiszen a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség felügyelte a bevetéseit. Számos alkalommal bizonyított éles helyzetekben, és egy igen kemény mestervizsgát is tett, amely során erdős területeken eltűnt és romok alatt rekedt emberek felkutatásában bizonyult a legjobbnak. 2017-ben azonban kiderült, hogy korosodásából fakadó, súlyos gerincproblémája van, amely veszélyeztette a hátsó végtagjait. A bénulás elkerülése végett állatorvosi beavatkozásra volt szükség. Bár a veszélyes műtét jól sikerült, Symbának újra meg kellett tanulnia a hátsó lábait használni, ezáltal pedig a pályafutása mentőkutyaként a végéhez ért.

 Legalábbis két évig, ugyanis csodával határos módon ennyi idő alatt eljutott odáig, hogy újra tréningezhessen, és vissza tudjon állni a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat mentőkutyás bevetési részlegébe. Ha még ez sem lenne elég, idén részt vett a már említett Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség által szervezett eseményen, hogy újra letegye a mestervizsgát. A követelmények elképesztően magasak voltak, hiszen a résztvevő kutyáknak és gazdáiknak 36 órán keresztül, különböző terepeken, valós körülmények között kellett eltűnt személyeket felkutatni. Az osztrák helyszínen ráadásul erős szél fújt, és sokat esett az eső, ami rendkívül megnehezítette a több ezer négyzetkilométeres területen nappal és éjszaka is dolgozó csapatok munkáját.

 A műtét, a szigorú követelmények és az időjárás viszontagságai ellenére Symba ismét be tudott kerülni a világ mentőkutyáinak elitjébe, hiszen 100 százalékos eredményt ért el, tehát megtalálta az összes eltűnt személyt. Ezzel az eredményével igazi példaképpé vált a szakmában, de mi is sokat tanulhatunk Symba történetéből, aki egy komoly betegség után is kitartóan küzd azért, hogy segítsen a bajba jutottakon.

Ha te is büszke vagy Symbára, a legsikeresebb magyar mentőkutyára, akkor oszd meg a cikket Facebookon az ismerőseiddel itt!

Forrás: kutyabarat.hu
Kép forrása: kutyabarat.hu
2019. augusztus 12.