A nagy túlélő

Amerikában tavaly egy macskával megtörtént minden ember rémálma. De ne szaladjunk előre, hiszen olyan nem mindennapi „horror sztorival” állunk szemben, melynek a legapróbb részletei is érdekesek. A történet elolvasásához természetesen nem kellenek kötélidegek, hiszen hősünk sorsa a végén jóra fordul.

Tavaly januárban a floridai Tampában egy cicát sajnálatos módon elgázolt egy autó. Merev, élettelen testét gazdái találták meg az út szélén. Mivel ők nem voltak képesek arra, hogy szeretett kedvencüket végső nyugalomra helyezzék, megkérték a szomszédot, hogy temesse el az állatot. Bart gazdáját napok óta kísértette halott macskájának képe, mikor megtörtént a csoda. A fekete-fehér cica feltűnt a szomszéd udvarán, és szemlátomást életben volt. A külső jelek alapján nyilvánvaló, hogy Bart saját erejéből ásta ki magát a gödörből annak ellenére, hogy súlyos sérülései lettek a baleset következtében. Mivel öt napja nem kapott enni és inni, teljesen ki volt száradva és éhezett. Állkapcsát és arcát az autó lökhárítója súlyosan összezúzta, egyik szeme pedig szintén komoly károsodást szenvedett.

Mindezek után Bart gazdája elvitte őt a helyi állatklinikára, ahol kiderült, hogy a szükséges műtétek egy vagyonba kerülnének, melyet a család képtelen lett volna kifizetni. Szerencsére a városban létezik egy állatmentő alap, a Humane Society of TampaBay, mely állta a beavatkozások költségeit. Sajnos a macska sérült szemét el kellett távolítani, és mivel Bart állkapcsának állapota nem tette lehetővé, hogy önállóan egyen, ezért egy szondát is be kellett ültetni. Az operációk több mint 1000 dollárt emésztettek fel, de sikeresnek bizonyultak. A csodamacska alig egy hét alatt hazamehetett családjához, hiszen már táplálkozni is képes volt magától, nagyjából két hónap múlva pedig teljesen felépült.

Bartnak tehát szerencséje volt, de jobb, ha fokozottan ügyelsz kedvencedre, főleg, ha szobacicáról van szó, ugyanis ők nincsenek felkészülve az utcán rájuk leselkedő veszélyekre.

20160921_enkedvencem_tulelo_macska_cikk

2016. szeptember 27.