A kutyák eredettörténete a mai napig heves tudományos viták tárgyát képezi. Ebbe a vitába igyekszik beszállni New York-i Stony Brook Egyetem kutatócsoportja, amely azt állítja, hogy a farkasok az eddig feltételezettnél sokkal régebben, már 40.000 évvel ezelőtt érintkeztek az emberekkel, így a ma élő kutyák is ilyen régre, sőt egyetlen farkaspopulációra vezethetők vissza. Ez teljesen ellentmond az eddigi elméleteknek, melyek szerint a kutyák elválása a farkasoktól 15 ezer évvel ezelőtt zajlott Európában, vagy két és fél ezer évvel ezelőtt Közép-Ázsiában, illetve Kínában. A fent említett, korábbi cikkünkben megjelent tanulmány is teljesen mást állít a folyamatról, hiszen abban pont arról van szó, hogy a kutyák háziasítása egy európai és egy ázsiai farkaspopuláció részvételével zajlott.
A legújabb amerikai kutatás tehát a korábbiakkal teljesen szemben áll, de mire alapozzák a szakemberek az elmélet helyességét? A tanulmányban résztvevő tudósok DNS-vizsgálatok segítségével igyekeznek bebizonyítani, hogy a kutyák már negyvenezer évvel ezelőtt elkülönültek a farkasoktól, melynek fő mozgatórugója természetesen a háziasítás folyamata volt. A 7000, illetve 4700 éves kutyafosszíliák összevetése mai kutyák DNS-ével arra nem adott választ, hogy hol is zajlott a domesztikáció, de az kikövetkeztethetővé vált általa, hogy az ősi kutyák körülbelül húszezer évvel ezelőtt váltak szét földrajzilag, és hétezer évvel ezelőtt már szinte mindenhol jelen voltak a szárazföldön. A tanulmány szerzői szerint az is bizonyos, hogy a mai kutyafajták többsége a neolit korban élő ősi, európai ebektől származik.
A tudósok azt is kiemelték, hogy a háziasítás egy passzív folyamat volt, mely során az embert a könnyű élelemszerzés miatt megközelítő farkasok közül az volt a sikeresebb, aki kevésbé viselkedett agresszívan, így könnyebben barátkozott össze a vele kapcsolatba lépő emberekkel. A mai kutyák tehát azokból a farkasokból alakultak ki, akik valamilyen okból kifolyólag barátságosabban álltak őseink közeledéséhez.
