Lehet, hogy nem is egyszer háziasították a kutyát?

Azt még az iskolákban is tanítják, hogy a kutya volt az első állat a történelem során, melyet az ember háziasítani tudott. Jóval a többi haszonállat előtt, már akkor az ember mellé szegődött, amikor az még vándorló életmódot folytatott. A kutatók eddig abból indultak ki, hogy a kutyát egyszer háziasítottuk, de a legutóbbi eredmények nem erre utalnak.

201601222_enkedvencem_kutya_haziasitas_cikk_kicsiA vita kiindulópontja az volt, hogy a tudósok nem értettek egyet a kutyák domesztikációjának földrajzi helyét illetően. Egyesek szerint Európában, mások szerint Ázsiában történt a folyamat. A legújabb eredmények azonban azt mutatják, hogy a mai kutyák két, teljesen szeparált farkaspopulációtól erednek: egy kelet-ázsiaitól és egy európaitól vagy közel-keletitől. A szakértők hangsúlyozzák, hogy sokkal több kutatásra van szükségük ahhoz, hogy az elméletet biztosan igazolni, tudják, ám már így is hatalmas munkát végeztek, és a tapasztaltakon ők maguk is nagyon meglepődtek, hiszen a legtöbb állat háziasítása egy forrásra vezethető vissza.

Az eddigi vizsgálatok során olyan különleges régészeti leleteket vettek górcső alá, mint például egy 4800 éves, Írország területén élt kutya maradványai. DNS-ét összehasonlították közel hatvan több ezer éves kutya, illetve majdnem hétszáz mai kutya DNS-ével. A kapott eredmények alapján a modern ebek ázsiai, illetve európai farkasoktól származnak. A feltételezések szerint az ázsiai kutyák körülbelül 6-14.000 éve az emberekkel együtt Európába vándoroltak, ahol kiszorították a már ott élő fajtársaikat, illetve keveredtek velük, amivel egy teljesen új génállománnyal rendelkező populációt hoztak létre. Ezt alátámasztják a korábban talált leletek is, hiszen Európában már 12 ezer évvel ezelőtt is léteztek kutyák, Közép-Ázsiában viszont csupán 8 ezer éve vannak jelen. A kutatás szerint a most élő négylábúak tehát rendelkeznek mind a keleti, mind a nyugati kutyáktól származó genetikai sajátosságokkal. ám ezt sokan óvatosan kezelik. Adam Boyko, aki a Cornell Egyetem kutatója például nem vett részt a tanulmányban, és az eredményeit is kétkedően fogadta, de abban egyetért, hogy a témában még sok kutatásra van szükség, hiszen folyamatosan kerülnek elő olyan ősi kutyáktól származó leletek, melyek további DNS vizsgálatokat tesznek lehetővé, és pontosabb képet festhetnek a kutyák eredetéről.

2017. január 5.