Miről árulkodik a macskák szőrzetének színe?

Több érdekes, cicákkal kapcsolatos felfedezésről is beszámoltunk a közelmúltban, mint például a macskák erős kötődése az emberek társaságához, vagy a mintegy 20 éven át tartó kutatás eredményei arról, hogy a macskatartás milyen hatással van az állatokkal együtt élő gyerekek fejlődésére. A cicák viselkedését meghatározó tényezőkről is volt már szó, de egy amerikai tanulmánynak köszönhetően most újabb meglepő fejleményekkel szolgálhatunk.

Tengerentúli tudósok ugyanis azt állítják, hogy kapcsolatot találtak a macskák szőrzetének színe és az emberek felé mutatott agresszív viselkedése között. A davisi Kaliforniai Egyetem kutatói a Journal of Applied Animal Welfare Science folyóiratban publikálták felfedezésüket, melyhez egy internetes felmérést hívtak segítségül. A kérdőívet végül 1274 cicagazdi töltötte ki, akiknek kedvencük viselkedésével kapcsolatban kellett nyilatkozniuk. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy hétköznapi helyzetekben, mint például a kézbe vétel, vagy stresszesebb szituációkban, mint az állatorvosi vizit, milyen gyakran fordul elő agresszív magatartás a megkérdezettek macskáinak körében. Emellett természetesen sok egyéb adatot begyűjtöttek a háziállatok szőrzetének színéről, neméről és koráról is. Ezek után felállítottak egy agresszivitási skálát, mely alapján rangsorolták a cicákat.

20170628_enkedvencem_szin_cikk

A válaszokat vizsgálva összefüggést találtak a macskák szőrzetének színe, mintázata és agresszív viselkedése között. A felmérés alapján a trikolor nőstények bizonyultak a „legharciasabbnak”, míg őket a fekete-fehér és a szürke-fehér cicák követték a rangsorban. Kiderült az is, hogy a kézbevételt a fekete-fehér, míg az állatorvosi vizsgálatokat a szürke-fehér kis kedvencek viselik a legnehezebben, a trikolor nőstények pedig akár a leghétköznapibb helyzetekben is képesek kezelhetetlenné válni. Az egyszínű fekete, szürke vagy fehér, valamint a cirmos macskákkal a fentiekhez képest kevesebb gondjuk volt a gazdiknak, ám a kutatók nem állítják, hogy kizárólag ilyen színű cicákat érdemes választanunk. A macskák furcsa viselkedése mögött persze nemcsak a genetikai tényezők, állhatnak, hiszen olyan stresszhelyzetek is előidézhetnek agressziót, melyekre nem is gondolnánk. Ha kíváncsi vagy ezekre klikk ide!

2017. július 9.