Miről álmodnak kutyák?

A kutyák közel sem alszanak annyit, mint a macskák, de azért ők is gyakran megfigyelhetők szundizás közben. Ilyenkor előfordulhat, hogy furcsa rángásokat, futást imitáló mozdulatokat láthatunk tőlük, ami arra enged következtetni, hogy az emberekhez hasonlóan a kutyák is álmodnak. Hogy miről? Egy amerikai pszichológus korábbi kutatásaiból kiindulva próbált meg válaszolni a kérdésre.

Dr. Deirdre Barrett a harvardi orvosi egyetem pszichológusa sok éven keresztül tanulmányozta az emberek alvási szokásait. Eredményeiből kiindulva egy újabb kutatás során arra a következtetésre jutott, hogy a kutyák nagy valószínűséggel hozzánk hasonlóan a mindennapjaikat élik át újra bizonyos formában, miután álomra hajtják fejüket. Egy macskákon végzett kutatás korábban kiderítette, hogy ők minden bizonnyal a vadászat közbeni élményeiket elevenítik fel alvás közben, ám a kutyáknál más a helyzet, hiszen az ő háziasításuk sokkal korábban elkezdődött, így a vadászösztöneik a macskákhoz képest jóval kevésbé meghatározóak, ráadásul a gazdájukhoz való kötődés is más jellegű.

Szinte lehetetlen pontosan megállapítani azt, hogy az állatok miről álmodnak, hiszen erre nem létezik megfelelő kutatási módszer. Ám annyi bizonyos, hogy a legtöbb emlős az emberekhez hasonló alvási ciklusokkal rendelkezik, így a közismert REM fázisok, amelyek során mi is álmodunk, náluk is jelentkeznek. Arra, hogy a kutyák miről álmodhatnak, abból következtethetünk, hogy mennyire erős a kötődésük a gazdájukhoz. Ezért Dr. Barret azt feltételezi, hogy álmaik nagy részét a gazdájukkal való kapcsolatuk határozza meg, így alvás közben felelevenítik a hozzánk társított szagokat, külső jegyeinket és a közösen eltöltött időt, a fent már említett furcsa, futáshoz hasonló mozdulatokkal pedig ezekre az élményekre reagálnak. Ha még nem láttál alvás közben izgő-mozgó kutyát, mindenképp érdemes megnézned az alábbi videót:

2020. február 23.