A feromon szó görög eredetű; a „szállít” (pherein) és a „stimulál” (horman) szavakból képezték 1959-ben. A kifejezés olyan kémiai vegyületeket takar, amelyek az egyedek közötti kommunikációt segítik.

A kiválasztott feromon a külvilágba kerülve jól körülhatárolható változást idéz elő az egyed viselkedésében, élettani működésében. Attól függően, hogy fajon belüli vagy eltérő fajba tartozó egyedek közötti információátvitelről van szó, beszélhetünk homo- és alloferomonokról. Az alloferomonokra jó példa a bizonyos növények által kiválasztott olyan vegyület, amely vonzza a rovarokat. A fajon belüli kommunikációra pedig az állatvilág szolgál számos példával.

A méhek esetében a feromonok komoly szerepet játszanak a populáción belüli harmónia fenntartásában. A méhkirálynő termeli az angolul „royal substance”-nek elnevezett vegyületet, amely megakadályozza, hogy egyidejűleg több királynő is kifejlődhessen a méhrajban. A királynő öregedésével fokozatosan csökken ennek a feromonnak a mennyisége, majd el is tűnik. Ezzel párhuzamosan megszűnik a dolgozók „szexuális elnyomása” és újabb királynő fejlődik ki.

A hangyák életének beható vizsgálatával is számos, különböző funkciójú feromonra bukkantak. Ezek segítségével képesek felhívni társaik figyelmét a veszélyre, vagy egy újabb tápláléklelőhelyre. Az emlősök fajon belüli kommunikációja során a feromonok az élet számos területéről informálhatják a fajtársakat, úgy is mint az egyed, mint individuum létezéséről, „lelkiállapotáról” (izgatottság, aggresszió, félelem), nemi ciklusáról, a szociális rangsorban betöltött helyéről, az adott földrajzi terület (territórium) hovatartozásáról, az utódok és az anya közötti kötődésről.

A gerinces állatok közötti, kémiai vegyületek útján történő kommunikációnak három fő módja ismert: a szaglás, az ízlelés és a feromonok érzékelése. A feromonok érzékelésére szolgál a Jacobson-szerv (latinul vomeronasalis szerv), amely az orrüreg elülső részében, a kemény szájpadláson elhelyezkedő, páros, üreges szerv, amelyet nyugalmi állapotban gyakorlatilag teljesen kitölt a dús érhálózattal körbeölelt hámszövet. Az erek összehúzódásának következtében az üreg kitágul, és a kialakuló alacsony nyomás beszippantja a levegőt az orrüregből, illetve – a ló kivételével – az orrüreggel közlekedő szájüregből. Az érösszehúzódás kiváltásában vizuális és szagingerek egyaránt szerepet játszanak. Ilyen vizuális jel a feromont leadó egyed bizonyos magatartása.

A feromonok érzékelésére törekvő egyednek azért is kell különösen viselkednie, hogy aktívan levegőt pumpálhasson a szervbe. Ez az ún. Flehmen-reakció, amelynek jellege fajfüggő. A kutyák esetében az érzékelést a pofa enyhe felfújása, szuszogás, illetve az ajkak és az orr szapora nyalogatása kíséri. A macskáknál ez szembetűnőbb folyamat: az állat nyitott szájjal tátog, szinte liheg. Az ingerület a Jacobson-szerv érzékelő receptoraiból az idegsejtek hálózatán keresztül megy az agyba. Az eredmény a viselkedés és bizonyos élettani folyamatok igen gyors megváltozása. Mivel – a szaglással ellentétben – a Jacobson-szerv és a neocortex között nincs kapcsolat, ezért sem a vizuális jel, sem pedig maga a feromon-érzékelés nem tudatosul az állatban.