Miért fontos a szocializáció?

A szocializáció időszaka a kutya életének körülbelül 4. hetében kezdődik, és nagyjából 12-16. hetes koráig tart. Mivel a kölykök nagy része 8-12 hetesen kerül az új gazdihoz, nem árt kicsit áttekinteni, hogy mi történik ilyenkor. Az időszak jellemzőit ismerve könnyebb eldönteni, hogy mi tekinthető normálisnak, egészségesnek, továbbá magunk is aktívan hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az egyelőre még remegő szőrcsomóból kiegyensúlyozott, barátságos társ válhasson.

shutterstock_171924593A szocializáció a kiskutya életének egy rendkívül eseménydús szakasza, amely kihatással van egész későbbi életére. Ekkorra tökéletesedik az ülés és az állás, valamint az idáig egyetlen mocorgó kupacban alvó kiskutyák szétválnak, és már egyedül pihennek. Előbukkannak a fogak, és a kölyök kezd érdeklődést mutatni az anyakutya etetőtáljának tartalma iránt, majd fokozatosan át is tér a szilárd eleségre. Ezzel párhuzamosan, a 4-6. hét táján a szuka kezdi elválasztani a kölyköket. Szintén ekkorra tehető, hogy a kölyök már nem szívesen piszkít a helyére. Kezd reagálni a bizonyos távolságra lévő emberek, állatok, tárgyak látványára és hangjára.

A kíváncsiság az egyik uralkodó érzés: minden érdekli, különösen, ha az a valami mozog, legyen az a gazdi, egy alomtárs, a szomszéd macskája vagy a porszívó. Főleg az első időkben gyakran megrémül, és ilyenkor hanyatt-homlok rohan vissza az anyjához, aki egyrészt aktív, másrészt passzív védelmet nyújt a kölykök számára. Az aktív védelemre jó példa az almot morogva védő szuka, a passzív védelemre pedig az emlősorok között termelődő ún. appezin feromon, ami számos emlősállathoz hasonlóan a kutyáknál is csitító-bátorító hatású. A rémületet lassan felváltja a megnyugvás, majd ismét győz a kíváncsiság…

Ekkor alakulnak ki azok a válaszreakciók, amelyekre a kutya egész életében épít. Kiemelt fontosságú a játék, főleg fajtársakkal, amely során a kutya elsajátítja a fajra jellemző viselkedésformákat. A saját bőrén tapasztalja meg, hogy mi a különbség a játékból való harapdálás és a komoly, egyéb szándékból történő harapás között, illetve hogy hol a határ. A szuka ugyanis határozottan helyrerakja az ifjakat, ha túl messzire mennek. Nagyjából 8 hetes korban jelenik meg a félelemérzés, majd a minden iránt való nyitottságot fokozatosan felváltja az egyed fennmaradása szempontjából elengedhetetlen bizalmatlanság, más szóval csökken a kölyök szocializálódási hajlama.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a 3-4 hónaposnál idősebb korban a tulajdonoshoz kerülő kölykök nem nevelhetőek kitűnő, kiegyensúlyozott állatokká, valamint megfordítva: csupán a korai elhozatallal még nem zárulnak le az új gazdi teendői! Célszerűbb úgy fogalmazni, hogy a 12-16 hetes kori szociális nyitottság egy olyan lehetőség, amivel érdemes élni, ha már egyszer megadatott. Ebben az időszakban a kölyök játékosan megtanulhatja, hogy nem kell tartania a különféle emberektől: férfiaktól és nőktől, gyerekektől és idősektől, vagy például az egyenruhásoktól (a postástól!), illetve a biciklistáktól.

A manapság egyre elterjedtebb kutyaóvodákban az idegen fajtársakkal való kapcsolatteremtést sajátíthatja el, szakember felügyelete mellett. Ebben a korban könnyebb összeismertetni a más fajba tartozó állatokkal, például a család vagy a szomszéd macskájával. Ilyenkor még az is játék a számára, ha valaki finoman belekukkant a fülébe, megtapogatja a hasát, vagy kifésüli a szőrét. Ha ehhez hozzászoktatod, nem lesz később halálra rémülve, amikor ugyanezt az állatorvos vagy a kutyakozmetikus teszi vele. Mivel a kiskutyák ebben az időben kapják a védőoltásaikat, egyeztess állatorvosával, hogy mikor javasolja kölyök „közösségbe” vitelét!

Mindez nem csak elmélet: magyar és külföldi szerzők felmérő vizsgálatai egyaránt azt mutatják, hogy az ingergazdag környezetben, tudatosan, odafigyeléssel felnevelt kutyák között ritkábban fordulnak elő bizonyos viselkedészavarok. Igyekezzünk tehát kihasználni a kiskutya fogékonyságát! Segítsük őt annyi pozitív tapasztalathoz és emlékhez, amennyihez csak lehet, hogy olyan társunkká válhasson, akivel öröm lesz megosztani életünket!

2016. szeptember 2.

Kapcsolódó termékek

További termékek