Itt a bizonyíték, hogy ősidők óta kötődünk a kutyákhoz

Rengetegszer foglalkoztunk már a kutyák őstörténetével és az emberrel való kapcsolatuk gyökereivel. Habár a történészek között nincs egyértelműen elfogadott magyarázat a háziasítás pontos idejéről, de az biztos, hogy sok ezer évvel ezelőttre tehető, és lehet, hogy nem is egyszer történt meg. Már az is kérdés, hogy mikor vált szét a kutya a farkastól, ami elképzelhető, hogy egyetlen farkaspopulációra vezethető vissza, azon belül is olyan egyedekre, akik az étel reményében barátságosabbak voltak az emberekkel. Az őskutyák közeledése mindkét fél számára hasznosnak bizonyult, de úgy tűnik, hogy nemcsak emiatt engedtük közel magunkhoz négylábú barátainkat…

20180421_enkedvencem_kutya_őskutya_cikkAz első világháború előtt egy nappal a németországi Bonn mellett érdekes ősi sírra leltek a régészek. Egy 14 ezer évvel ezelőtt elhunyt férfi és nő mellett egy kutya csontvázát is megtalálták, különböző állatoktól származó csontok, fogak és szarvasagancsból készült tárgyakkal egyetemben. Ez volt az első ilyen jellegű feltárt sír, mely azt bizonyíthatja, hogy jóval előbb háziasítottuk a kutyákat, mint azt korábban gondoltuk. Ez azonban csak mostanában derült ki, ugyanis egy doktorijára készülő hallgató, Luc Janssens újra elővette a száz évvel ezelőtt talált leleteket, hogy régész és állatorvos bevonásával több mindent megtudhassunk a kutya halálának körülményeiről és ezáltal a kutya és az ember kapcsolatának történetéről is. Az állatorvosi szakvéleményből pedig tényleg érdekes következtetéseket vonhattak le.

A 14 ezer éves kutyacsontváz sok mindent elárult. Az állat fiatal volt, mindössze féléves, amikor elpusztult, a fogazatának állapotából ítélve pedig valószínűsíthető, hogy a mai kutyák között is előforduló lázzal, levertséggel, hányással és hasmenéssel járó szopornyica vírus végzett vele. Nem egyből, hiszen megállapítható, hogy a betegség több hullámban jelentkezett az ebnél, akit halála előtt hosszasan és gondosan ápoltak, hiszen ezek nélkül sokkal előbb elvitte volna a kór. Az ilyen mértékű gondoskodás arra utal, hogy az ember nem csupán gyakorlati haszna (pásztorkodás, őrzés, vadászat) miatt engedte közel magához a kutyákat, hanem bizonyos fokú érzelmi kötődés is kialakult közte, és a farkas közeli rokona között. A lelet tanúsága szerint a sírban talált kiskutyát embertársaikhoz hasonlóan gyászolta a családja.

2018. május 10.