A Princeton Egyetem tudósai a farkasok és a kutyák viselkedését vizsgálták a genetikai jellemzőikkel összefüggésben, és közben olyan tényezőkre bukkantak, melyek megmagyarázhatják a kutyák barátságos viselkedését. Az egészben a legérdekesebb, hogy ugyanaz a gén játszik szerepet a kutyák “túlzott” barátságosságának és az embereknél előforduló, nem túl gyakori rendellenesség, a Williams-szindróma kialakulásában. A betegségben szenvedők ennek megfelelően túlságosan barátságosak és közvetlenek, emellett jellegzetes arcvonásaik vannak, valamint szív- és érrendszeri, veseműködési és anyagcserezavarok is sújthatják őket. A Williams-szindróma és a kutyákban a háziasítás során kialakuló genetikai jellegzetességek közötti összefüggést már korábban kimutatták, ám az új kutatásban közelebbről is megvizsgálhatták a jelenséget.
A tanulmány során a tudósok feltérképezték a már fent említett, WBSCR17 nevű gént, majd 18 kutya, és 10 embernél nevelkedett farkas viselkedését figyelték bizonyos feladatok elvégzése közben. A kísérlet során azok a farkasok tudtak keményebben dolgozni, amelyek kevesebb időt töltöttek emberek társaságában, így nem foglalkoztatta őket az, hogy van-e a közelben valaki, míg a kutyák csak akkor végezték el a feladatot, ha egyedül maradtak, és nem volt kivel barátkozniuk. A kutatók ezután elemezték a tesztalanyok génkészletét, és három olyan génvariációt is találtak, mely összefüggésbe hozható a Williams-szindrómával, így ezek a génvariációk – a valószínűleg több száz vagy ezer gén mellett – bizonyítottan és nagyban befolyásolják az emberek és a kutyák, valamint egy korábbi tanulmány szerint az egerek szociális magatartását is a barátságosság irányába.
