Egy barátságos farkas története

Mivel a farkasok a kutyák közeli rokonai, ezért mi, emberek hajlamosak vagyunk egy kicsit úgy tekinteni rájuk, mintha nem is lennének vadállatok. Valóban sok a hasonlóság a két állat viselkedésében (például a lefekvés előtti forgás tekintetében), ráadásul bizonyított, hogy az emberrel való barátságosságért felelős gén megtalálható egyes farkasokban, ami evolúciós előnyt jelenthetett, és a kutyák kialakulásához vezethetett. Lehet, hogy a farkasok kutyává válásának egyik állomását láthatták az alaszkai település lakói 10 évvel ezelőtt?

2003 telén egy különleges fekete farkas jelent meg az Alaszkában található Juneau városka határában. Nagy szerencsénkre egy Nick Jans nevű természetfotós látta meg először a fejedelmi vadállatot, akinek a megjelenése inkább rémülettel töltötte el a korábbi vadászt. Ugyanis a férfival volt a kutyája is, egy Dakotah nevű, zsemleszínű labrador, aki a fekete farkast megpillantva nemhogy meghátrált volna, hanem azonnal odarohant a befagyott tó jegén ácsorgó farkashoz. Nick dermedten nézte, hogy mi fog történni, ám volt annyi lélekjelenléte, hogy beszaladjon a fényképezőgépéért, és elkészítse ezt a képet:

20190305_enkedvencem_kutya_fekete_farkas_cikk1

Fotó: Nick Jans

Végül a farkas, akit a férfi Romeonak nevezett el, meglepő módon nem tett kárt a könnyelmű labradorban, pont ellenkezőleg; kifejezetten barátságosan viselkedett. A fiatal felnőtt farkas onnantól kezdve rendszeresen feltűnt a férfi háza körül, hogy meglátogassa Júliáját, a zsemleszínű kutyát. Az idő múlásával nemcsak Dakotah jelenlétéhez szokott hozzá, de Nick közelségét is elfogadta, aki olykor karnyújtásnyira volt Romeotól, ám elmondása szerint soha nem próbálta megsimogatni. Természetesen a barátságos farkasnak híre ment a környéken, de a helyieket először rémülettel töltötte el a veszélyes vadállat közelsége. Sokan a gyermekeiket és a házi állataikat féltették, ám egyre többen merészkedtek közelebb Romeohoz. Kis idő elteltével már nem Dakotah volt az egyetlen barátja a kutyák közül, hiszen a település lakói egyre közelebb engedték kedvenceiket a farkashoz, akik így önfeledten játszadozhattak nem is olyan távoli rokonukkal. Maguk a lakók is egyre közelebb merészkedtek, és testközelből figyelhették meg a természet csodáját. Nick szerint a farkas nem azért volt barátságos az emberekkel és a többi kutyával, mint ősei, akik mellénk szegődtek. Romeo ugyanis nem nagyon fogadott el ételt, inkább saját magának vadászott, ami miatt akár hetekre is eltűnt. A férfi úgy látta, hogy a farkas leginkább azért kereste a lakók és az ebek társaságát, mert élvezte az együtt töltött időt, a játékot a kutyákkal, és olykor az emberekkel is, hiszen egyesek szerint még az elhajított kartondarabokat is visszahozta.

20190305_enkedvencem_kutya_fekete_farkas_cikk2

Romeo mintegy hat évig járt vissza Juneau környékére, ám 2009-ben végleg nyoma veszett. Senki sem tudja mi lett vele. Elképzelhető, hogy egy vadász végül kilőtte, de valószínűbb, hogy természetes halált halt, hiszen becslések szerint 8-9 éves lehetett már, ami a vadon élő farkasokhoz képest igen szép kor. A helyiek emléktáblát csináltattak Romeonak, ám nemcsak nekik lehet fontos a barátságos farkas, hiszen a dokumentált események a tudósokat is segíthetik abban, hogy jobban megértsék a farkas, a kutya és az ember kapcsolatát és az evolúció egyik fontos állomását.

Ha neked is tetszett a történet, akkor oszd meg a kutyABC Facebook-oldal posztját ismerőseiddel is, itt!

Forrás: news.nationalgeographic.com
Képek forrása: alaskamagazine.com/news.nationalgeographic.com
2019. április 5.